Prológus

Amikor azt hiszed, nem fog sikerülni, egyszer csak elkezdődik és mosolyogva bólintasz egyet magadnak: Mehet! Magával sodor a színház gyönyörű varázsa, és magával sodor az  a sok-sok szeretet ami körülvesz. A dal felcsendül, a függönyök elhúzódnak, és szembetalálod magad a közönséggel. A te közönségeddel. Aki téged figyel. Aki látni akar. És akkor elkezded. Az első lépésnél megtorpansz, de a zene folytatódik. A többi táncos tovább táncol. A többi énekes tovább énekel. Csak te merevedtél le, csak te hagytál abba mindent. Csak téged fújol a közönség. És csak a te álmod törik össze...Csak miattad áll le az előadás, csak te vagy a hibás. Mindenki más meglepett rajtad kívül, mert Te tudtad, tudtad előre, hogy nem fog menni. Zavartan ránézel az ismerőseidre, barátaidra, de ők csak egy lesajnáló mosollyal jutalmaznak. Ránézel a könnyeiddel küszködve a szüleidre, de rögtön meglátod, hogy anyukád sír. Neked is könnybe lábad a szemed. és abban a pillanatban.. a függöny újból eltakarja bánatos arcod. Vége van. Örökre.